Kategória: adatvizualizáció

918 év alatt hatvan király, esetleg ellenkirály, vagy trónkövetelő küzdött a magyar trónért. Nagy részük az Árpád-, a Habsburg-, vagy az Anjou-ház leszármazottjaként formált igényt a hatalomra és sokszor családon belüli erőszakkal biztosította be azt. A magyar királyok utódlásának története izgalmas, fordulatos kalandregény az évszázadok távlatából megszépülő borzongató részletekkel.

Cikkünkben királyról-királyra adjuk a koronát. Megnézzük, hogy melyik uralkodónk, milyen jogon nyerte el a hatalmat. A száraz felsorolás helyett több nagy vizualizációval segítjük a megértést. 

Az alábbi ábrán görgetéssel tud haladni az időben. Minden felbukkanó fekete pont egy-egy királyunk születését jelzi. A pontból lefelé induló függőleges vonal az uralkodó életének hossza. A vonalon megjelenő színes téglalap pedig a királyként töltött idő jelképezi. Ezek fölé az elemek fölé mozdulva további információkat kap a királyainkról. 

Térképünkön a magyar királyok születési és halálozási helyeit tüntettük fel. A két helyszínt ívesen összekötöttük, az ívekre és a pontokra mozdulva további információ érhető el.

II. Géza halálát a bizánci császár udvarában várta két testvére, László és István. Gézától a trónt idősebb fia, III. István örökölte, de nagybátyjai erős hadakkal indultak meg ellene. A bizánci hadak túlerejével nem bírt az ifjú király, menekülnie kellett. A fiatalabb testvér, István volt az agilisebb trónkövetelő, de annyira népszerűtlen volt, hogy a magyar urak inkább bátyját, Lászlót támogatták. Az esztergomi érsek megtagadta az ortodox császár jelöltjének megkoronázását, majd amikor a kalocsai érsek mégiscsak felkente királynak II. Lászlót, kiátkozta őt az egyházból.

Az országnak így két királya is volt. III. Istvánt tekintjük hivatalos uralkodónak, II. László ellenkirályként vonult be a történelembe. Összesen egy évig ellenkirálykodhatott, mert 1163-ban váratlanul meghalt (valószínűleg megmérgezték). Ekkor újabb ellenkirályként öccse került az ellentrónra IV. István néven. A roppant népszerűtlen uralkodó bizánci támogatással gyakorolta hatalmát, magyarországi híve elvétve akadt. A német császár, tartva a bizánci befolyás erősödésétől, III. István mellé állt, így a hivatalos király legyőzte ellenfelét. IV. István jelleméről sokat elárul, hogy végül Zimonyi várába visszavonulva saját hívei mérgezték meg.

III. István valószínűleg szintén mérgezésben hunyt el 25 éves korában. A koronát öccsének, Bélának ajánlották fel. Bélát III. István diplomáciai megfontolásokból a bizánci császár udvarába küldte, amikor kiegyezett az ortodox uralkodóval és az megvonta támogatását az ellenkirály IV. Istvántól. Az ortodox háttér bizalmatlanságot szült a magyarok körében. Sokan (még Béla anyja is) inkább a legkisebb fiútestvért, Gézát látták volna szívesen a trónon. Béla az ellene indított összeesküvés után börtönbe záratta anyját és öccsét, majd miután az esztergomi érsek megtagadta a királlyá koronázását, egészen a pápáig ment, hogy felkenjék királynak. Végül pápai jóváhagyással a kalocsai érsek koronázta meg. III. vagy Nagy Béla néven ismerjük, 24 évig tartó regnálása idején Magyarország a régió vezető államává vált.

Az interaktív ábrán a magyar királyok kapcsolati hálója látható. Itt csak az uralkodók egymáshoz való viszonyát vizsgáltuk meg. A vonalak vastagsága a kapcsolat „közelségét” jelzi. Minden egyes királyunknál megnéztük, hogy tőle kiindulva, a családfán hány lépésben jutunk el elődeihez és utódaihoz. Legfeljebb öt lépést tettünk meg és a dédunokai szintnél nem mentünk tovább. 

Nagy Béla elsőszülött fiát, Imrét már nyolc éves korában királlyá koronáztatta, mivel bebörtönzött öccsével, Gézával szemben igyekezett bebiztosítani fiának a koronát. Imre apja halálakor így zökkenőmentesen foglalhatta el helyét, de később sok gondja akadt saját testvérével, Andrással. András magyar főurakra támaszkodva sereget indított testvére ellen és elfoglalta Dalmáciát, ahová elvonulva erőt gyűjtött a főuralom megszerzéséhez. Később a pápa közbenjárására kibékült testvérével.

Imre halálakor fia, III. László mindössze négy-öt évesen került trónra. Imre és András megegyeztek, hogy András hűséget esküszik a gyermek királynak és annak nagykorúságáig gyámjaként ő gyakorolja a hatalmat. András a hatalom gyakorlásban jó volt, a hűségben gyenge. Az ifjú király és édesanyja menekülni kényszerült az országból, és csak azért nem lett fegyveres összecsapás András és III. László hívei között, mert hirtelen meghalt a király.   

A gyermek uralkodó halálával II. András lett a törvényes trónörökös, akit királlyá koronáztak és harminc évig uralkodott Magyarországon. Fiát, Bélát (a későbbi IV. Bélát) már gyerekkorában ifjú királlyá koronázta, de később kapcsolatukat folyamatos viszályok kísérték. Béla ennek ellenére nem támadt apja ellen, igazi király annak halálakor lett.

Nagy Béla elsőszülött fiát, Imrét már nyolc éves korában királlyá koronáztatta, mivel bebörtönzött öccsével, Gézával szemben igyekezett bebiztosítani fiának a koronát. Imre apja halálakor így zökkenőmentesen foglalhatta el helyét, de később sok gondja akadt saját testvérével, Andrással. András magyar főurakra támaszkodva sereget indított testvére ellen és elfoglalta Dalmáciát, ahová elvonulva erőt gyűjtött a főuralom megszerzéséhez. Később a pápa közbenjárására kibékült testvérével.

Imre halálakor fia, III. László mindössze négy-öt évesen került trónra. Imre és András megegyeztek, hogy András hűséget esküszik a gyermek királynak és annak nagykorúságáig gyámjaként ő gyakorolja a hatalmat. András a hatalom gyakorlásban jó volt, a hűségben gyenge. Az ifjú király és édesanyja menekülni kényszerült az országból, és csak azért nem lett fegyveres összecsapás András és III. László hívei között, mert hirtelen meghalt a király.   

A gyermek uralkodó halálával II. András lett a törvényes trónörökös, akit királlyá koronáztak és harminc évig uralkodott Magyarországon. Fiát, Bélát (a későbbi IV. Bélát) már gyerekkorában ifjú királlyá koronázta, de később kapcsolatukat folyamatos viszályok kísérték. Béla ennek ellenére nem támadt apja ellen, igazi király annak halálakor lett.

IV. Bélától Luxemburgi Zsigmondig (1235–1437)

IV. Bélát a tatárjárás utáni ország újjáépítőjeként ismerjük. Trónra lépése idején derült ki, hogy apjának, II. Andrásnak harmadik felesége gyereket vár. Béla kétségbe vonta, hogy valójában András nemzette a gyermeket, így a várandós királynénak Itáliába kellett menekülnie. Ott fiút szült, Istvánt, aki ugyan nem lett magyar király, de nemsokára szerepe lesz, hiszen az ő fia az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András. IV. Béla és apja viszálykodása tovább élt Béla és fia kapcsolatában. István herceget a bevett szokás szerint ifjabb királynak koronázták, majd hatalma olyannyira megerősödött, hogy a Dunától keletre eső országrészen valódi királyként viselkedett. Apja nagy sereggel indult ellene, majd a kezdeti sikerek után vereséget szenvedett és el kellett ismernie fia hatalmát.

Magyarország királyaként, apja halálakor V. István néven koronázták meg, és bő két év jutott neki a trónon, majd a tízéves fia, László követte. IV. (Kun) László a kunok közt nevelkedett, akik apjával szembeni biztosítékként vették magukhoz gyerekkorában. Átvette a pogány szokásokat követő népcsoport életformáját, amely később a pápával szembeni konfliktushoz vezetett. Uralkodása idején a valódi hatalom nem az ő kezében, hanem az évtizedek óta erősödő főuraknál volt. A kunok ellen kényszerből hozott intézkedései után, kun merénylők végeztek vele. Ő volt az utolsó bizonyosan Árpád-házi királyunk.

IV. (Kun) László idején az elégedetlen főurak ellenkirály-állítását tervezték. Először László öccse volt a kiszemelt, majd az ő halála után jutottak el a Velencében nevelkedő Árpád-házi herceghez, Andráshoz. Kun László halála után a főurak meglepően egységesen álltak ki a bizonytalan származású herceg mellett (II. András unokája volt, de apja már a király halála után született – II. András és harmadik felesége között csaknem harminc év korkülönbség volt, ezért is vonakodtak elfogadni királyi vérnek az utószületett Istvánt, majd az ő fiát, Andrást). A főurak és az egyházi vezetők a gyenge befolyással bíró király mellett gondolták fenntartani az addigi rendet, miszerint az igazi hatalom már nem a koronás fő, hanem a nagy területeket birtokló oligarchák kezében volt. III. András néven utolsó Árpád-házi királyként uralkodva próbálta a királyi hatalmat megerősíteni a tartományurakkal szemben. Ezt kellő katonai erő híján önmagában nem tudta elérni. Uralkodásának vége felé a nemesség és a klérus az anarchiával szemben valós királyi vezetést szeretett volna elérni. A változás igénye megerősítette III. András pozícióit, a legnagyobb oligarchák (Csák, Kőszegi) hűséget fogadtak neki. A stabilizációt viszont nem tudta befejezni, tisztázatlan körülmények között (mérgezés?) hirtelen elhunyt.

A kiskirályok évtizedes uralma, a valódi királyi hatalom nélküli uralkodók és az Árpád-ház fiú ágának kihalása utáni zűrzavarban többen is bejelentkeztek a magyar koronáért. Az Árpád-ház erejét jelzi, hogy ekkor is fontos legitimációt jelentett egy trónkövetelőnek, ha legalább anyai ági kapcsolatot tudott felmutatni az uralkodóházzal.

Anjou Martell Károly nápolyi herceg már Kun László halálakor jelezte igényét a magyar koronára azon az alapon, hogy anyja, Árpád-házi Mária Kun László testvére volt. A végül a helyette megkoronázott III. András ellen nem tudott érdemben fellépni, mert korán meghalt. Trónigényét fia, a későbbi Károly Róbert (születési nevén Carpberto) vitte tovább, de előtte még két király is megfordult a trónon.

III. András után IV. Béla lányának dédunokája a cseh Vencel (magyar uralkodói nevén László) kapta meg a koronát. Károly Róbertet a pápa támogatta, Vencelt pedig a magyar főurak. Károly befolyásának növekedésével Vencel mögül sorra kiléptek a támogatók, végül négy év után le is mondatták a trónról, viszont a koronázási ékszereket a Károly Róbertet támogatók helyett Ottó bajor hercegnek adta át, aki IV. Béla unokájaként tartotta magát legitim trónörökösnek. Ottót a szent koronával megkoronázták (bár nem az esztergomi érsek kente fel), bevonult Budára, de igazi hatalomra nem tett szert. Két év küzdelem után hazatért Bajorországba. A szent koronát Kán László erdélyi oligarcha elkobozta tőle.

Károly Róbert háromszor koronáztatta magát királlyá. Először 1301-ben, Vencellel egy időben, jobb híján egy külön neki gyártott koronával. Később megerősödve, a legtöbb magyar tartományúr hódolatát tudva 1308-ban (ekkor sem a szent koronával, mert Kán László nem esküdött neki hűséget és nem adta a koronát). Majd végül az erdélyi kiskirály halála után 1310-ben immár minden szokásjogi előírásnak megfelelően a szent koronával, az esztergomi érsek segédletével. Károly visszaszerezte a királyi hatalmat a tartományuraktól és egy működőképes, erős államot hagyott fiára.

Nagy Lajos királyunk apai és anyai ágon is kapcsolódott az Árpád-házhoz (anyai dédanyja IV. Béla lánya, Boldog Jolán volt). Lajost szeretetben nevelték és készítették fel az uralkodásra. Koronás éveit nem terhelte családi belviszály, negyven évnyi regnálása során megőrizte apai örökséget. Nagy és erős országot hagyott hátra. Fiúgyermeke viszont nem született, ám Lajos úttörő módon lányát, Máriát jelölte utódjául, akit tizenegy éves korában meg is koronáztak. Mária gyámja és segítője az uralkodásban édesanyja volt, Erzsébet. Nagy Lajos befolyása biztosította, hogy mindenki elfogadja a női királyt, de ez a befolyás a halálával megszűnt. A női vezetéssel elégedetlen főurak lemondásra kényszerítették, és helyére V. István dédunokáját, II. Károlyt tették.

Az anyakirályné nem törődött bele lánya háttérbe szorításával és II. Károlyt bő egy hónapnyi uralkodás után meggyilkoltatta. II. Károly végrendeletében kiskorú fiára, Lászlóra hagyta a trónt. Anjou Lászlót ellenkirályként tartjuk számon, hiszen apja halála után a tényleges hatalom visszaszállt Máriára, aki társuralkodóként kormányzott férje, Luxemburgi Zsigmond oldalán.

Luxemburgi Zsigmond házassága révén lett magyar király. A magyar trón mellett német és cseh király, német-római császár is volt. Fiúörökös nélkül halt meg, a koronát lányának, Erzsébetnek a férjére, Albertre hagyta.

Habsburg Alberttől I. Lipótig (1437–1705)

Albert az első Habsburg uralkodó volt Magyarországon. Halála után négy hónappal született meg fiú örököse, akit anyja, Luxemburgi Erzsébet csecsemő korában királlyá koronáztatott. A magyar nemesek nem ismerték el a gyermekkirályt és felajánlották a koronát a lengyel Jagelló-házi Ulászlónak, így az országnak ismét két koronázott uralkodója volt. Erzsébet haláláig a fia nevében kormányzó régensként tekintett magára, elismert királyként ugyanakkor I. Ulászló gyakorolta a hatalmat. A lengyel származású királyunk a törökök elleni harcban, a várnai csatában vesztette életét. Halála után beteljesült Erzsébet akarata és kiskorú fia V. László lett a király. Az ország kormányzásáért Hunyadi János erdélyi vajda (pletykaszinten Luxemburgi Zsigmond törvénytelen fia) felelt.

V. László 17 éves korában esküvőjére készülődve hirtelen meghalt (mérgezés?). Választott királyként a törökverő kormányzó fia, Hunyadi Mátyás került trónra. Mátyás törvényes gyermek nélkül halt meg. Még életében igyekezett elfogadtatni házasságon kívül született fiát, Corvin Jánost, de a trónra ő nem követhette apját.

Mátyás után a főnemesek Corvin János és a szintén trónigénnyel fellépő Habsburgok helyett ismét Lengyelország felé fordultak. II. Jagelló Ulászlót (Dobzse Lászlót) 26 éves uralkodás után a Mohácsnál tragikus véget érő II. Lajos követte a trónon.

A mohácsi vész után ismét kaotikussá vált az utódlás kérdése. Szapolyai János, az ország befolyásos főura országgyűlést hívott össze, amelyen őt választották királynak. 1526-ban Székesfehérváron, a szent koronával, a rangidős egyházi vezető segítségével koronázták királynak, így a koronázás formailag megfelelt. János legitimitását mégsem sikerült elfogadtatnia, hiszen az őt megválasztó országgyűlés összehívására nem volt joga (azt csak a nádor tehette meg), így az ott született döntések illegitimek voltak.

Koronázása után a nádor által összehívott jogszerű országgyűlésen viszont Habsburg I. Ferdinándot (II. Lajos feleségének testvérét) választották királynak. Ferdinándot 1527-ben koronázták meg.

A több részre szakadt országon két koronás fő uralkodott. A Habsburgoké volt a nyugati és északi országrész. Szapolyai uralta Erdélyt és a Tiszántúlt. Török ellenőrzés alatt állt Dél- és Közép-Magyarország. Ferdinánd nagy sereggel sikeresen támadta Szapolyait, de I. János a török szultánnal szövetkezve végül visszaverte a Habsburg erőket. Hosszú diplomáciai és katonai küzdelem után a két király békét kötött. Ferdinánd biztosította Szapolyai birtokainak sértetlenségét, I. János pedig halála esetén örökös híján Ferdinándot jelölte ki utódjául. Szapolyainak végül idős korában fia született, ezért felrúgta az egyezséget fia javára. II. Jánost végül nem koronázták királlyá, és mivel neki sem volt utóda, halála előtt kiegyezett a Habsburgokkal és lemondott a magyar királyi címről.

I. Ferdinándot halála után fia, I. Miksa követte a trónon, akinek anyai nagyapja II. Ulászló király volt. Ő volt az első Habsburg, aki nem választás, hanem öröklés útján került trónra. Tizenöt gyereke született, közülük a legidősebb, Rudolf követte őt királyként. Rudolfnak megjósolták, hogy fia fogja letaszítani a trónról, ezért nem nősült meg, nem született törvényes utóda. A jóslat így nem teljesült, a trónról nem fia, hanem öccse mondatta le erőszakkal. II. Mátyás védelmében meg kell említeni, hogy kivételesen nem hatalomvágyból fordult testvére ellen, hanem mert Rudolf pszichéje megfáradt, viselkedésén az elmebaj jelei mutatkoztak. II. Mátyás sem töltötte ki haláláig a királyi tisztséget. Későn házasodott, utóda nem született, így amikor idős korba érve betegessé vált, unokaöccsét nevezte ki örököséül.

II. Ferdinánd idején pusztította Európát a harmincéves háború, melynek közvetlen kiváltó oka a magyar király (de még inkább német-római császár, cseh király és osztrák uralkodó) erőszakos ellenreformációs politikája lehetett. II. Ferdinánd után fia, III. Ferdinánd kevésbé elvakult, békére törekvő utódnak bizonyult.

III. Ferdinánd természetszerűen követte apját a trónon, de a helyzet nem volt ennyire egyértelmű. A Habsburg családnak nem volt örökletes joga a magyar koronára. A királyválasztásba a rendeknek is volt beleszólása (a Habsburg-ház jogát a magyar koronára 1547-ben törvényben rögzítették, de a családon belül az uralkodó személyének kiválasztásában a rendeknek is volt szava). A Habsburgok folyamatosan próbálták elérni, hogy hatalmuk kizárólag öröklés útján, saját hatáskörben, legitim módon maradjon a családban. Ferdinánd még életében magyar királlyá koronáztatta fiát, IV. Ferdinándot, de az ifjú Habsburg korai halála miatt ténylegesen nem vehette át apjától az uralkodást.

Ezt I. Lipót tette meg, III. Ferdinánd kisebbik fia. Negyvennyolc éves uralkodása során kiűzte a törököket Magyarországról és 1687-ben el tudta fogadtatni a Habsburg-ház fiúági örökösödési jogát.

I. Józseftől az utolsó magyar királyig (1705–1918)

I. Lipót fia, I. József, korai halála miatt csupán hat évig kormányozhatott. A koronát öccse, III. Károly örökölte. III. Károly uralkodásának első éveiben elhunyt egyetlen fia, így politikájában meghatározóvá vált a női ági örökösödés elfogadtatása. Az 1687-ben elfogadott örökösödési törvény szerint, ha elhal a Habsburg család fiú ága, a szabad királyválasztás joga visszaszáll a rendekre. Ennek ellenére III. Károly 1723-ban mégis el tudta fogadtatni a magyar országgyűléssel a leányági öröklés rendjét, az volt a Pragmatica sanctio.

Apja ügyes diplomáciai manővereinek köszönhetően III. Károly halála után II. Mária, vagy ismertebb nevén, Mária Terézia lett Magyarország királya. Hosszú, negyven éves uralkodása miatt idősebb fiának, II. Józsefnek nem sok ideje maradt a trónon. Tíz évig volt magyar király, de saját kérésére nem koronázták meg és nem tette le a szokásos esküt sem. A koronázási eskü garantálta a rendek jogait, míg II. József folyamatos reformokban gondolkozott. Rendeletei meghozatalában így nem kötötte semmilyen ígéret. A koronázás elmaradása miatt nevezték kalapos királynak.

II. József fiú örökös nélkül hunyt el, így a koronát öccse, II. Lipót kapta. II. Lipótot legidősebb fia I. Ferenc követte. Az új uralkodó elutasított minden felvilágosult reformot és szakított apja és nagybátyja politikájával. Halála után helyét fia, V. Ferdinánd vette át. Az új uralkodó híján volt minden vezetési képességnek, erélytelensége miatt le is mondatták császári tisztségéről. A magyar király címét az 1849. április 14-i trónfosztáskor veszítette el. Ezután még évtizedeket élt csendes elvonultságban.

Az új császár, majd a magyar szabadságharc leverése után magyar király V. Ferdinánd testvérének fia, Ferenc József lett. A magyar történelem leghosszabb ideig, hatvannyolc évig regnáló uralkodóját csak a kiegyezéskor, 1867-ben koronázták meg a szent koronával. Ferenc Józsefet fia, Rudolf főherceg követhette volna a trónon, de ő harmincegy éves korában öngyilkos lett. Ekkor Ferenc József öccse, Károly Lajos lett a trónörökös, de pár éven belül ő is elhunyt, így fia, Ferenc Ferdinánd követte az örökösödési sorban. Neki rangon aluli házassága miatt le kellett mondania trónigényéről, majd 1914-ben Szarajevóban merénylet áldozata, egyben az I. világháború casus bellije lett. A rangidős fiú a sorban Ferenc Ferdinánd öccse, Ottó Ferenc főherceg volt, de ő 1906-ban meghalt. Így értünk el Ottó Ferenc főherceg fiához, akit IV. Károly néven koronáztak utolsó magyar királynak 1916-ban. Kétévi uralkodása során nem tudta összetartani a monarchia országait, 1918-ban önként lemondott a trónról.

Végül nézzük meg egyben a fentebb már megismert családfát!

KREDITEK

ATLO023
Szöveg: Mikola Bence
Adatvizualizáció: Bátorfy Attila, Mikola Bence
Fejlesztés: Horváth László

Ajánlott irodalom:
Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók, 1988
Pálffy Géza – Velkey Ferenc, Nógrády Árpád: Magyar uralkodók, 2007

Az anyag a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. 
Kontakt: [email protected]

TOVÁBBI ANYAGAINK

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK