A MINISZTERELNÖK TALÁLKOZÓI

Bátorfy Attila – Galambosi Eszter – Mikola Bence

 

 

 

A nemzetközi szervezetek és nyugat-európai politikusok mellett szép számmal vannak diktátorok és jobboldali populista vezetők is azok között, akikkel Orbán Viktor miniszterelnök a 2010-es hatalomra jutása óta a Miniszterelnökség hivatalos beszámolói szerint találkozott. Ebben az anyagunkban azt mutatjuk be, hogy Orbán mikor, kikkel találkozott, kikkel találkozott kifejezetten sokszor, mikor volt Orbán vendéglátó, és mikor ment vendégségbe. 

 

A diplomácia és a reálpolitika néha úgy kívánja, hogy még a legdemokratikusabb országok legtisztességesebb vezetői is kénytelenek autokráciák és diktatúrák vezetőivel találkozni. Ilyenkor a sajtóközlemények igyekeznek leszögezni a tárgyalásokban rejlő kölcsönös gazdasági előnyöket (ez Orbán esetében összesen 118-szor fordult elő), az eseményt pedig általában két férfi szerződésaláírása, kedélyes vállveregetése és kézfogása zárja a nyilvánosság számára. Arról nagyon ritkán derülnek ki információk, hogy zárt ajtók mögött miben állapodtak meg, de amikor kiderül, akkor többnyire nemzetközi felháborodás és diplomáciai balhé lesz belőle. Ez a kényszerből szült találkozóknál van így, de vannak olyan demokratikusan megválasztott vezetők, akik nem fejcsóválva és undorral látogatnak el valamelyik diktátorhoz, hanem hízelegni, csodálatot kifejezni és tapasztalatot szerezni arról, hogy mások hogyan csinálják az autokráciát.

Ebben az anyagunkban azt mutatjuk be a Miniszterelnökség hivatalos beszámolói alapján, hogy Orbán Viktor 2010. június 1-je és 2019. augusztus vége óta hivatalosan kikkel találkozott (a 2015 óta megtett útjairól a K-Monitor készített korábban elemzést). Ebben természetesen nincsenek benne azok az utak, amelyeket magánrepülőgépen tett meg a miniszterelnök. Ezeket itt tudja böngészni

 

Image from Gyazo

Erdogan Ankarában öleli Orbánt. 2017. 06. 30.
(forrás: Török Miniszterelnöki Hivatal)

Image from Gyazo

Merkel és Orbán sajtótájékoztatója Berlinben. 2018. 06. 08.
(forrás: Phoenix von ORT)

Image from Gyazo

Macron üdvözli Orbánt Salzburgban. 2018. 09. 21.
(forrás: Huffington Post)

Image from Gyazo

Juncker meglegyinti Orbánt Rigában. 2015. 05. 22.
(forrás: Euronews)

Image from Gyazo

Trump fogadja Orbánt. 2019. 05. 13.
(forrás: Euronews)

Image from Gyazo

Orbán látogatása Vučićnál. 2016. 11. 20.
(forrás: Associated Press)

Image from Gyazo

Putyin látogatása Orbánnál. 2017. 02. 02.
(forrás: ATV)

Image from Gyazo

Orbán és Salvini találkozója. 2019. 05. 02.
(forrás: Associated Press)

Image from Gyazo

Orbán besegít Gruevszkinek a kampányban. 2017. 10. 16.
(forrás: ALSAT-M)

Orbán Viktor 2010. június 1-je óta 520 napon összesen 659 találkozón vett részt, amiből 259-napon Magyarországon fogadta a vendégeket, 261 napon pedig ő maga tett látogatást. Ha úgy számolunk, hogy ezek a találkozók csak egy napig tartottak, akkor is az elmúlt kilenc évben  1,4 évet töltött a miniszterelnök hivatalos találkozókkal. Orbán különösen a 2010-es megválasztása utáni első egy évben vett részt sok hivatalos találkozón, ami egy friss miniszterelnök esetében nyilván nem meglepő, sokaknak akar bemutatkozni és sokak akarnak vele megismerkedni. 

 

A TALÁLKOZÁSOK

A miniszterelnök találkozópartnereit sokféleképpen lehet kategorizálni, például úgy, hogy milyen szabadságfokú országok képviselői voltak a tárgyalópartnerek. Ehhez az egyik indikátor a Freedom House Freedom in the World rangsora, amely „szabad”, „részben szabad” és „nem szabad” kategóriákra osztja a világ országait. A „nem szabad” kategória a diktatúrákat és a legkeményebb autoriter rezsimeket fedi le, a „részben szabad” pedig többnyire azokat az országokat, amelyek súlyos demokratikus deficittel rendelkeznek, számos elemükben pedig az autoriter rezsimek tulajdonságait is felmutatják. Az alábbi univerzumban ezeket a kategóriákat jelenítettük meg országonként, és kiegészítettük őket az ebből a szempontból semleges nemzetközi szervezetekkel, kooperációkkal (ENSZ, WHO, NATO, EU, V4). 

Az interaktív vizualizáción a pontokra kattintva csak az egyes pontok kapcsolatait láthatja. A pontok nagyságát a találkozások száma adja. 

BAJTÁRSAK, ELVTÁRSAK

A másik, általunk választott kategorizálás a találkapartner besorolása volt aszerint, hogy diktatúra, autoriter rezsim vezetője, vagy képviselője. Természetesen autoriter hajlamú politikusok, illetve Orbánéhoz hasonló gondolatokat osztó jobboldali populisták még a legeslegliberálisabb demokráciákban is vannak, a miniszterelnök szeret is velük találkozni. Orbán összesen 82 olyan figurával találkozott, aki diktatúrát, autoriter rezsimet képviselt a találkozón, vagy jobboldali populista. 

Az alábbi interaktív ábrán a diktatúrák és autoriter rezsimek képviselőit pirossal, a jobboldali populistákat pedig sötétebb rószaszínnel jelöltük. 

TOP 22

Orbán összességében a legtöbbször a határon túli magyarokat képviselő politikusokkal (Kelemen Hunor, Pásztor István, Brenzovics László, Berényi József), illetve uniós felsővezetőkkel (Donald Tusk, José Manuel Barroso, Herman Van Rompuy) találkozott, de a top22-be belefértek a régiós országok populista vezetői is, mint a korábban Orbán személyes kampányolása ellenére megbukó, később a korrupciós vádak elől Magyarországon menedéket találó egykori macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki, vagy a magyar kormánypárti médiapropaganda-modellt Habony Árpádon keresztül Szlovéniában próbálgató Janez Janša kormányfő.

A színek ebben az esetben a fentebb már bevezetett országkategóriákat jelentik. A portrékra kattintva a személyek Wikipedia-szócikkét lehet elolvasni. A portrék alatti focipályán pedig azt lehet látni, hogy kikkel találkozott a legtöbbször Orbán Budapesten és kikkel idegenben. 

Kelemen Hunor
(Románia – RMDSZ)
18 találkozó

José Manuel Barroso
(Európai Bizottság – elnök)
9 találkozó

Robert Fico
(Szlovákia – kormányfő)
8 találkozó

Pásztor István
(Szerbia – VMSZ)
17 találkozó

Aleksandar Vučić
(Szerbia – elnök)
9 találkozó

Berényi József
(Szlovákia – MKP)
8 találkozó

Bojko Boriszov
(Bulgária – miniszterelnök)
5 találkozó

Li Ko-csiang
(Kína – miniszterelnök)
11 találkozó

Vlagyimir Putyin
(Oroszország – elnök)
9 találkozó

Nikola Gruevszki
(Macedónia – kormányfő)
7 találkozó

Janez Janša
(Szlovénia – kormányfő)
5 találkozó

Angela Merkel
(Németország – kancellár)
11 találkozó

Herman Van Rompuy
(Európai Tanács – elnök)
9 találkozó

Ivica Dačić
(Szerbia – Miniszterelnök)
6 találkozó

Petro Porosenko
(Ukrajna – elnök)
5 találkozó

Donald Tusk
(Európai Tanács – elnök)
10 találkozó

Horst Seehofer
(Németország – CSU)
9 találkozó

Manfred Weber
(Európai Néppárt)
5 találkozó

Jens Stoltenberg
(Norvégia/NATO)
4 találkozó

Brenzovics László
(Ukrajna – KMKSZ)
9 találkozó

Recep Tayyip Erdoğan
(Törökország – elnök)
8 találkozó

Joseph Daul
(Európai Néppárt – elnök)
5 találkozó

VENDÉGKÖR

Az alábbi húrdiagramon azt lehet látni, hogy a miniszterelnök kikkel, hányszor találkozott és hogy Orbán vendégszertetét élvezhették-e a tárgyalópartnerek, vagy idegenben, nem feltétlenül a tárgyalópartner országában találkoztak. 

Orbánt 55 országban fogadták vendégként az elmúlt kilenc évben, míg ő maga 62 ország képviselőit fogadta. Nyilván voltak olyan találkozók is, amelyek Magyarország és egy másik ország között egy harmadik országban történtek, ezek az alábbi grafikonon nem szerepelnek. A miniszterelnök a legtöbbször Németországba ment tárgyalásokra és hivatalos találkozókra, míg a legtöbbször Szerbiából jöttek hozzá. 

Az általunk összegyűjtött adatokat táblázatos formában is közzétesszük. Az alábbi táblázatban tetszés szerint kereshet és szűrhet, illetve az eredményeket sorba rendezheti. 

Természetesen Orbán hivatalos találkozói csak a legnagyobb fák az erdőben és számos alkalommal nem ezeken a találkozókon dőlnek el a legfontosabb kérdések és megállapodások. Orbán magángépes futballdiplomáciájának tartalmáról még nagyon keveset tudunk, továbbá a nagykövetek által kitaposott ösvényekről is nagyon keveset. A hagyományos diplomáciai csatornák szétverése után Szijjártó Péter külügyminiszter útjai, kézfogásai és nyilatkozatai jelentik a magyar kormány további, sokszor még beszédesebb csapásirányait. Egy következő anyagunkban az ő találkozóit fogjuk bemutatni. 

Szijjártó kézfogása Rodrigo Dutertével. 2017. 05. 25.
(forrás: Manila Bulletin)

KREDITEK

ATLO024
Adat: Galambosi Eszter
Szöveg: Bátorfy Attila
Adatvizualizáció, grafika: Bátorfy Attila, Mikola Bence

Az anyag a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. 
Kontakt: [email protected]

TOVÁBBI ANYAGAINK

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK