BUDAPEST
AZ ŐSKORTÓL
NAPJAINKIG
Budapest területén az őskortól kimutathatók az emberi letelepedés nyomai. Ebben az anyagunkban az mutatjuk be, hogy az 1950. január 1-én megalakult, a jelenlegi közigazgatási határokat rögzítő Nagy-Budapest területén milyen települések voltak az őskortól kezdve, melyek tűntek el, melyek magjai találhatók meg még ma is, és hogyan kebelezte be a 19. század végére világvárossá vált főváros a környező falvakat, községeket és városokat.
A cikket a jobb élmény érdekében érdemes asztali számítógépről, vagy laptopról nézni.
KŐKOR
BRONZKOR
VASKOR
Időszámításunk előtt 50 000 évvel ezelőtt jelenhetett meg Budapest területén a neandervölgyi ember, és 40 000 éve pedig a Homo sapiens sapiens, vagyis a modern ember. Tárgyi emlékeiket megtalálták többek közt Farkasréten és Csillaghegyen. Az időszámításunk előtt 6000 évvel kezdődő neolítikum (újkőkor) emberének letelepedésre utaló nyomait a III. kerületben, Békásmegyeren fedezték fel a régészek. A rézkortól (5000–3000) kezdve megszaporodnak a leletek Budapest területén, elsősorban temetkezések mellékleteként. A hosszabb ideig tartó egyhelyű letelepedés általánossá a bronzkorban (3000–1000) válik, ahogy az erődített telepek létesítése is, különösen a budai oldalon. A kelták, főként az eraviszkuszok időszámításunk előtt 400 körül jelentek meg Budapest területén, telepeiket Békásmegyeren, a Tabánban és a pesti oldalon találták meg.
KELTÁK
I.E. 400 – I.SZ. 100
Eraviszkusz dénár
Az illír-kelta eredetű eraviszkuszok az időszámításunk előtti 5. századtól az időszámításunk szerinti 1. század végéig mutathatók ki Budapest területén. Központjuk a Gellért-hegyi sánccal védett erődítmény és település (oppidum) volt, helyén ma az 1854-ben épített Citadella áll. Az eraviszkuszok a római hóditás után Aquincumba költöztek át, a Gellért-hegyet egészen a 3. századig szakrális célra tovább használták.
RÓMAIAK
89 – 433
Az aquincumi víziorgona - Aquincumi Múzeum
A rómaiak Budapest területén időszámításunk után 50 körül jelennek meg Pannónia provincia Duna-menti limesének erődítményeivel. Campona (Nagytétény) és Albertfalva katonai tábor, továbbá a Gellért téri és a Vízivárosi segédcsapattábor alapítása is ekkorra tehető, később a védelem erődítései északabbra húzódtak és a 89-ben Domitianus császár jelenlétében megalapított Aquincum légiótáborának (Árpád híd budai oldal, Flórián tér) lettek az előzményei. Traianus császár 106-ban Pannónia provinciát kettéosztotta, és a Rábától a Duna limeséig terjedő terület, Pannonia Inferior székhelyévé tette Aquincumot. Az erődített légiótábor körül városi ranggal nem rendelkező táborváros, úgynevezett canabae alakult ki, kissé északabbra pedig a főként kelta eraviszkuszok által lakott polgári település, amelyet 124-ben Hadrianus császár emelt városi rangra. Aquincumnak a 2.-3- századbeli fénykorában 50-60 000 lakosa lehetett. Az 4. században a népvándorlás miatt a rómaiak egyre inkább visszahúzódtak a határtól, és az 5. századra Aquincum lényegében elnéptelenedett. Aquincumot később használták a longobardok, az avarok és a honfoglaló magyarok is, a katonai tábor területe a későbbi Óbuda, a pesti oldalon lévő Contra-Aquincum pedig Pest magjává vált.
Aquincum polgárvárosa a BTM Aquincumi Múzeum alaprajza alapján
900k. – 1242
A HONFOGLALÁSTÓL
A TATÁRJÁRÁSIG
Tabáni Krisztus, lunettatöredék, 12. század második fele, BTM
Térkép: Györffy György alapján.
A honfoglaló magyarok első székhelye és Árpád nemzetségének szálláshelye a Csepel sziget volt. Noha a honfoglaló magyarok letelepedtek az egykori Aquincum (Ó-Buda) és Contra-Aquincum (Pest) területén is, az államalapításkor a királyi és egyházi székhely előbb Esztergomba került és ezt a funkciót töltötte be egészen a 13. századig. Székesfehérvár mint királyi koronázó- és temetkezőhely, illetve mint számos orszűggyűlés helye, a második legfontosabb település ekkor. A szlávok, blogárok, később németek által lakott Pest első írásos említése 1149, a vele szemben lévő, a Gellért-hegy lábánál kialakult települést pedig ekkor Kispestnek (Minor Pest) hívták. Óbudán szintén királyi udvarház, továbbá prépostság és társkáptalan volt. Az Árpád-híd északi oldalán a mai Fő téren és környékén alakult ki az egyházi központ, délre pedig a település, ahol a királyi, később pedig a királynéi vár is felépült. Budapest területén ekkor számos, ma már nem létező és nehezen behatárolható falu alakult ki, melyek közül a legnagyobb Kána volt és néhány neve ma is él még a jelenlegi budapesti kerületekben (Nyék, Gercse, Szentlőrinc, Gubacs, Szentmihály). Jelentős részük a tatárjáráskor megsemmisült, az egyetlen, fallal körül vett települést, Pestet felégették, a város évtizedekre elnéptelenedett, ahogy Óbuda is.
A TATÁRJÁRÁSTÓL
AZ ÚJKORIG
A mai Astoriánál álló egykori Hatvani rondella
A tatárjárás után IV. Béla 1243-ban kőfallal erődített várost kezdett el építeni a pesti Újhegyen a további tatár támadások ellen. Noha (Ó)Buda megtartotta egyházi intézményeit, királyi központi jelentőségét fokozatosan elvesztette. A budavári építkezések 1255-ben már készen voltak. Az új Buda a 13. század végére az ország de facto fővárosává vált, amíg Károly Róbert a királyi székhelyet át nem telepítette Visegrádra. Buda Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás alatt is királyi székhely, egyben az ország fővárosa volt. A tatárok által felégetett Pest lassan nyerte vissza a jelentőségét, falait sokáig nem építették vissza, viszont a 15. század végére felépült új városfal már magában foglalta az egykor városfalon kívüli Bécs (Bécsi kapu), Újbécs és Szenterzsébetfalva településeket is. Ezekben az évszázadokban alakult ki számos kerületünk középkori-késő középkori magva, így (Rákos)palota, (Rákos)Szentmihály, Pósarákosa (Keresztúr), Kőér (Kőbánya) és (Pest)Szentlőrinc is.
Térkép: Györffy György alapján.
Buda a középkor végén - Nagy Béla a Magyar Kódex 2-ben található térképe alapján. Kossuth Kiadó, 1999, 352. oldal
18. SZÁZAD
A TÖRÖK UTÁN
A Városháza épülete, a kórháznak épült Invalidus ház
Az 1541 és 1686 közötti török uralom nem csupán országszerte, hanem Budán és Pesten is visszavetette a városfejlődést, ráadásul a visszafoglalók ostromai miatt mind a két város szinte teljesen elpusztult, így a középkori emlékekből szinte semmi nem maradt. A 18. században azonban az újjáépítések, valamint a fokozott Habsburg császári jelenlét miatt mind a két város rohamosan fejlődött. Pest a 18. század végére túlnőtte a városfalat, amelyet 1800-ra több lépésben elbontottak (a mai Kiskörút nyomvonala). A városba ekkor a német és a magyar lakosság mellé jelentős számú szerb, görög és zsidó települt be és az ország kereskedelmi központjává vált.
Térkép: Az első katonai felmérés (1782–1785) alapján. Mapire.eu
Pest részletes térképe Posner Károly Lajos 1758-as térképe alapján
1850 KÖRÜL
A Lánchíd az egyik oroszlánnal
Térkép: Pest-Buda–Óbuda topográfiai térképe (1852) alapján.
BUDA-ÓBUDA ÉS PEST 1873-AS
EGYESÍTÉSÉTŐL A 20. SZÁZAD ELEJÉIG
A Fridrich Lajos és Altenburger Gusztáv által megalkotott Budapest-címer
A kiegyezés után az ország lakossága és gazdasága is rohamosan fejlődött, így időszerűvé vált, hogy a kereskedelmi és kulturális központ Pest, valamint a törvényhozási központ, Buda, egyetlen közigazgatási egységet alkosson. Az Országgyűlés az 1872. évi XXXVI. törvénycikk alapján megszavazta, hogy Pest, Buda és Óbuda, valamint a Margitsziget egyetlen törvényhatóság alatt egyesüljön, a törvény 1873. január 1-jével lépett hatályba. Az egyesülés után az új főváros soha korábban nem tapasztalt fejlődésnek indult. Míg a század elején Pestnek, Budának és Óbudának összesen alig volt 60 000 lakosa, addig a század végére már 860 000, 1920-ra pedig 1 200 000 lakosa lett. A fővárosba özönlő népesség lakhatását hatalmas bérházépítkezésekkel igyekezett orvosolni a főváros, de a vándorlás tempójával nem tudott lépést tartani, ráadásul nem csupán az építkezések költségei, hanem a lakhatás ára is jelentősen megnövekedett. A bérházépítkezések mellett azonban volt mód kísérletezésre is, a vidékiek számára az akkori Budapest közigazgatási határán 1908 és 1925 között építették fel a kertvárosias jellegű Wekerletelepet.
A Wekerletelep alaprajza
Felhasznált: Budapest beépítettségének fejlődése, Budapest Székesfőváros Polgármesteri III. Ügyosztálya, 1933
1950. JANUÁR 1.
NAGY-BUDAPEST
Budapest 1964 és 1990 között használt címere
Már a századelőn megszületett annak a gondolata, hogy Bécshez és egyéb más európai nagyvárosokhoz hasonlóan az agglomerációban lévő falvakat, kisvárosokat hozzá kellene csatolni Budapesthez. 1935-ben Újpest a 9., Albertfalva a 21., Kispest a 23., Pestszentlőrinc a 25., Budafok a 26., Rákospalota a 32., Csepel pedig a 34. legfejlettebb megyeszintű vagy középvárosi szintű település volt Magyarországon. A Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának területi illetékességét már a két világháború után kiterjesztették a környező településekre, majd a második világháborút követően rendőrség államosítása után a közbiztonsági szervezet is kiterjedt az agglomerációra. Végül a parlament az 1949. évi XXVI. törvény megszavazásával hét megyei várost és tizenhat nagyközszéget csatolt hozzá Budapesthez 1950. január 1.-i hatállyal. A huszonhárom bekebelezett települést tizenkét kerületre osztották szét, így a korábbi tíz kerület huszonkét kerületre bővült. Soroksár 1994-ben vált ki Pesterzsébetből, így lett mára Budapestnek huszonhárom kerülete.