A 2021-es ellenzéki előválasztás második fordulója

Az MSZP és a Párbeszéd április végén bejelentette, hogy minden körzetben közösen indítanak jelölteket. A térképen és a támogatási hálón jelölő szervezetnek azt a pártot tüntettük fel, amelynek tagja az induló, a másik pártot pedig a támogatók között jelöltük.

2021. augusztus 15-én zárult le a regisztrációs időszak, az indulási szándékukat leadó 272-ből 264 egyéni képviselőjelöltet, 7 miniszterelnök-jelöltet és 13 jelölő szervezetet vettek végül nyilvántartásba.

2021. szeptember 6-án zárult le az aláírásgyűjtési időszak, az ebben a szakaszban résztvevő 264 főből 258 képviselőjelölt gyűjtötte össze a szükséges ajánlásokat. Az aláírásgyűjtési szakasz során 4 jelölt visszalépett, 2 pedig nem tudta teljesíteni az ajánlási feltételeket. Az aláírások hitelesítése után újabb 5 jelölt lépett vissza másnak a javára, így végül 253 képviselőjelölt fog indulni az előválasztáson, nevük rajta lesz az előválasztási szavazólapon. A 7-ből 5 miniszterelnök-jelöltnek sikerült összegyűjtenie a szükséges ajánlásokat, egynek nem sikerült elérni a 20 ezer ajánlást, egy pedig visszalépett.

2021. szeptember 28-án 20:00 órakor lezárult az előválasztás első fordulója, összesen 633 811-en adták le szavazatukat képviselő -és/vagy miniszterelnök-jelöltekre. A szavazatok számolása 29-én reggel kezdődött, az első eredményeket aznap délután tették közzé. 29-én csak 50 választókerület eredményeit tudták közzétenni, a végleges eredményig október 1. hajnali 1-ig kellett várni. 

Az érvényes, képviselőjelöltekre leadott szavazatok száma 600 304 volt, a miniszterelnök-jelöltekre leadottaké pedig 614 134. A miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klára nyerte az első fordulót, a szavazatok 35 százalékát ő kapta. Őt követi Karácsony Gergely a szavazatok 27 százalékával és Márki-Zay Péter 20 százalékkal. Karácsony és Márki-Zay az eredményhirdetés napján még közös indulást terveztek, ezt a kérvényt viszont az OEVB elutasította. Ahhoz, hogy a két jelölt a szavazók közös támogatását élvezhessék, már csak a másik javára való visszalépés lehetősége maradt fent. Ez október 8-án meg is történt, Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára. A második forduló október 10-től 16-ig fog tartani.

2021. október 17-én este 11 órakor kihirdették a második forduló eredményeit, 371 560 szavazattal nyert Márki-Zay Péter, Dobrev Klára pedig 283 667 szavazattal lett második.

Az alábbi cikkben az oldal létrejöttéről és az ellenzéki előválasztásról olvashat részletesen:

Térképen az előválasztás – itt az Átlátszó nagy jelöltböngészője és a pártok támogatási hálója

2022. választási év lesz, ennek előfutára a 2021-es ellenzéki előválasztás. Az Átlátszó is megkezdi a felkészülést a voksolásokra, és olvasóinak a legáttekinthetőbb és leginformatívabb formában igyekszik bemutatni a küzdelem aktuális állását. Megmutatjuk azt is, hogy miként alakulnak a különböző pártközi megállapodások: tartsanak velünk, amíg az összes jelölt rajtaütésszerűen vissza nem lép!

Korábbi diagramok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előválasztás-figyelő cikkek az Átlátszón

*Az Új Világ Néppárt indulói saját pártjuk mellett más pártokat is megadtak választott frakcióként. Ennek megoszlása a következő: LMP: 11; Jobbik: 3; Momentum: 2; DK: 1; Párbeszéd: 1. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei csak más pártok frakcióit választották.

ATLO051
Adat forrása
Saját gyűjtés, online hírportálok cikkei, hivatalos előválasztási oldalGyimesi László
Szöveg, adat, grafika, vizualizáció
Szabó Krisztián, Szopkó Zita, Hont András, Bátorfy Attila


Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország
 (CC BY-NC-SA 2.5 HU)
Ha az adatokban, vagy a grafikonokban bármilyen hibát, pontatlanságot talál, írjon az [email protected] címre!

2021 ATLO – Átlátszó.hu

További munkáink: