Az anyag megtekintéséhez látogasd meg a weboldalt asztali számítógépen!

1950 óta megháromszorozódott a versenyek száma. A hét versennyel indult száguldó cirkusz versenynaptára a 70-es évek végére, 80-as évek elejére 14-16 versenyre stabilizálódott. Azóta még inkább kinőtte magát: idén és tavaly is 22-22 versenyen kell a pilótáknak a maximumon teljesíteni.
A nagydíjakat megrendező országok száma is körülbelül ezt a fejlődési ívet mutatja. A 80-as évek kivételnek tekinthető: ezekben az években az angolszász országok kimondottan gyakran rendeztek versenyeket. 1983-ban például három futam is szerepelt a versenynaptárban Amerikában, 1984-ben két brit verseny is megrendezésre került. 2020-ban a pandémia hatására számos nagymúltú nagydíj nem indult, ezek 2022-re visszatértek.
A jobb oldali ábrán az összes eddig megtartott Formula 1-es verseny látható. A függőleges tengelyen az évek, a vízszintes tengelyen pedig az adott éven belüli hetek sorszámai találhatók. 1990-től kezdve viszonylag stabil a versenynaptár, jellemzően márciustól novemberig tart egy-egy szezon. 1953-1982 között az argentin, a brazil és a dél-afrikai nagydíj télen került megrendezésre.
Vannak olyan nagy történelmű nagydíjak, melyek szinte mindegyike az év ugyanazon szakaszában kerültek megrendezésre. A monacói nagydíjat mindig május második felében, a brit nagydíjat mindig július első felében, az olasz nagydíjat mindig szeptember első felében tartották meg. Keresd meg a kedvenc nagydíjadat, böngéssz régi események között!
Ahogy korábban írtuk, nem mindegy, hogy egy-egy pilóta milyen színekben versenyzik. Minden korszaknak megvannak a maga domináns csapatai. A pilóták győzelme tehát nagyban függ attól is, hogy milyen autóban ülnek éppen. Az 50-es években a Ferrari, a 60-as években a Lotus, a 80-as években a McLaren, a 90-es években a Williams, a 2000-es években újból a Ferrari, 2014-től pedig a Mercedes dominanciája tapasztalható. Vajon a tavalyi Red Bull győzelem képes fennmaradni a jövőben is?
A Formula 1 teljes történelmében valaha aratott legtöbb győzelmet (103 db) Lewis Hamilton könyvelheti el magának. Pontok tekintetében is Lewis Hamilton az örökranglista első helyezettje. A győzelmi arányban jelenleg Michael Schumacher a bajnok. Versenyeinek 38.97%-át nyerte meg. Hasonlítsd össze a kedvenc versenyzőidet, válassz a listából!
A győzelmek és a dobogós helyezések mellett más téren is a legjobbak lehetnek a versenyzők: az időmérőn nyújtott teljesítményük alapján megszerezhetik a pole-pozíciót, vagy a verseny során levezethetik a leggyorsabb kört is. Ezt a három kategóriát lehet kombinálni is: mesterhármas, ha valaki egy versenyhéten megszerzi a pole-pizíciót, a leggyorsabb kört futja és megnyeri a versenyt, ha viszont emellett a verseny minden körét elsőként végzi, akkor a Grand Chelem titulust kapja meg a versenyhéten.
A 2021-es szezon rendkívül szoros volt, még az utolsó versenyen is szoríthattunk Hamiltonnak és Verstappennek is. Az elmúlt években jellemzően az utolsó három-négy versenyen már tudni lehetett a győztest, ugyanis addigra már behozhatatlan előnyre tett szert. A közelmúltban érdekes volt még a 2001-2004 közötti időszak. A Ferrari egyeduralkodása tapasztalható volt a szezon izgalmasságán is. Az utolsó öt-hat versenyen már tudni lehetett Schumacher győzelmét, ráadásul a második helyezett többször csapattársa, Barrichello volt.
Ezen az ábrán is a versenyzők karriertörténete böngészhető. Schumacher és Hamilton vezeti a világbajnoki címek örökranglistáját 7-7 címmel. Pontok tekintetében itt is Hamilton vezet. Érdemes kiemelni, hogy az egyéni világbajnokságnál számos alkalommal módosítottak a pontszámításon, csak 1991 óta számít minden pont a világbajnoki versenyben. Emiatt az 1991 előtti éves pontszámok eltérnek a valóban megszerzett pontszámoktól. Hasonlítsd össze a kedvenc versenyzőidet, válassz a listából!
A Formula 1 európai sport. Ezt nem csak a történelmi, európai pályák magas száma, hanem a pilóták származási országa is megmutatja. A legtöbb sikeres pilóta Nagy-Britanniából és Németországból származik. A sport történetében kiemelkedő szerepet kap még Brazília és Argentína, Ausztrália, illetve Dél-Afrika.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

A Formula 1-ben eddig összesen 77 darab pályát használtak. Az egyes körök vonalvezetése szemkápráztató. A klasszikus versenypályákon túl a sportágban népszerűek a városi pályák (jelenleg 7 ilyen is van a versenynaptárban), emellett régebben, főleg az 1950-es, 60-as években országúti pályákon is rendeztek futamokat. Pirossal jelöltük a jelenlegi, zölddel pedig a jövőben elkészülő vagy visszatérő köröket.
A jelenlegi szezonban megtalálható pályák átlagos hossza 5,15 km. A leghosszabb kör a belgiumi, 7,004 kilométerrel, a legrövidebb pedig a monacói, 3,337 kilométerrel. A versenyzők átlagosan 305 kilométert tesznek meg egy futam alatt. A méretarányos pályarajzokon látható, hogy a korábban hatalmas körökön is versenyeztek, az 1957-ben megrendezett pescarai futamon például 25,8 km-ert kellett megtennie a pilótáknak egyetlen kör teljesítéséhez.
A következő kártyákra kattintva animáción megtekinthetők az adott évben leggyorsabb kört futók versenye, illetve számos egyéb statisztika érhető el, azokról a pályákról, amelyek a 2022-es évadban is szerepelnek. Az egyes pályák különböző vezetési stílusokat igényelnek. Erőpályáknak neveztük azokat a köröket, ahol a leszorító erő hatása kevésbé érvényesül, hosszú egyenesekkel és gyors kanyarokkal rendelkeznek. A leszorító pályák ezeknek az ellenkezői. Néhány pálya esetében nem egyértelmű a csoportosítás, ezeket kiegyensúlyozottnak neveztük el.
Az egy évadon belül legtöbb leggyorsabb köridőt futó versenyzőt a DHL 2007 óta díjazza, a Fastest Lap Award-dal. A legtöbb alkalommal – hatszor – Lewis Hamilton vitte el ezt a díjat, legutóbb 2021-ben.

A sikeres versenyhez jó gumik is kellenek – mivel a 2010-es évek elején betiltották az újratankolást, a boxkiállás így sok szempontból a kerékcserére összpontosult. Egyrészt a versenyzők egy friss garnitúra abroncssal akár utol is érhetik az előttük lévő versenyzőt, de 2017 óta a kerékcserét végző csapat gyorsaságát is díjazzák, a DHL Fastest Pit Stop Award-dal, ami a kerékcsere idejét pontozza. Az egyes évek csereidejét csapatonként mutatjuk be a jobb oldali diagramon.
Az elmúlt években a 10 leggyorsabb boxkiállás a Red Bull (37), a Williams (21), a Ferrari (12), a Mercedes (5), a McLaren (3) az Aston Martin és a Toro Rosso (1-1) csapatokhoz fűződik. A Red Bull ebből 4 évben, a Ferrari és a Williams 2-2 évben tudhatták maguknak a leggyorsabb évi boxkiállást.
A Red Bull Racing 2018 óta minden évben a legtöbb pontot gyűjtötte őssze és ezzel nyerte meg a DHL Fastest Pit Stop Award-ot. 2017 óta 2690 pontot gyűjtöttek, 954 pontnyi előnyük van az 1736 ponttal második helyen álló Mercedes-szel szemben.
A leggyorsabb kerékcsere Max Verstappen nevéhez és a Red Bull Racing csapathoz kötődik. A 2019-es brazil nagydíj 21. körében 1,82 másodperc alatt végezték el a cserét. A Red Bull Racing az elmúlt években sorra döntötte meg saját rekordjait.
Az autóversenyzés nem veszélytelen sport, számos versenyző veszítette életét vagy a pályán, vagy a pályán szerzett balesetét követően. 1953 és 2014 között 32 fő veszítette életét szabadedzésen, időmérőn vagy versenyen, és további 20 fő veszítette életét nem a világbajnokságon, de Formula 1-es versenyautóban. A legutolsó halálos baleset Jules Bianchi életét követelte meg, aki a 2014-es Japán nagydíjon szerzett sérüléseibe halt bele. Az háromszoros világbajnok Ayrton Senna mellett kiemelendő még Jochen Rindt, aki a Formula 1 történetében az egyetlen olyan pilóta, aki halála után kapta meg a világbajnoki címet. Nyugodjanak békében.
Vissza Lista mutatásaLista elrejtése

1/77
Név: Zeltweg Airfield

Helyszín: Zeltweg, Ausztria
Típus: országúti pálya
Hossz: 3,186 km (1,980 mérföld)
Versenyek száma: 1
Versenyek éve: 1964
0 1 2 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km 1 km
Nézettség
A Formula 1-es versenyek mindig nagy népszerűségnek örvendtek. A 1950-es évek elején megszülető sportág a kezdetektől fogva vonzotta az akkor még kizárólag személyesen megjelenő nézőközönséget. A biztonsági szabályok erőteljes hiánya végett nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a szurkolók életveszélynek tették ki magukat. A nem véletlenül a „sebesség templomának” becézett monzai pályán például 1961-ben, Wolfgang von Trips halálos balesete 16 néző életét is kioltotta. A sporthoz való szenvedélyes hozzáállás tehát nemcsak a pilóták, hanem a szurkolókban is megtalálható.

A verseny az évtizedek során nemcsak gyorsabb, hanem sokkal biztonságosabb is lett. A 70-es években elterjedő televízió pedig teljesen megváltoztatta a sportág működését. Bár a személyes érdeklődés megmaradt, az otthonról bekapcsolódó szurkolók is elkezdhettek élőben szorítani kedvenceiknek. Ez óriási üzleti lehetőséget biztosított a Formula 1 számára, ekkoriban kezdődött meg a sport ma is jellemző elüzletiesedése. Számos reklám- és szponzori szerződés született meg, melynek köszönhetően az infrastrukturális fejlődés és az új pályák építése jelentősen felgyorsult.
A 2000-es évekre a száguldó cirkusz erős helyet vívott ki nézettség tekintetében. A személyes szurkolók kumulatív, teljes éves száma 3,74 millióról 4,16 millióra növekedett (11,3%-os növekedés). Ezt a COVID járvány 2020-ban megtörte (minden verseny zártajtós volt), 2021-ben 2,69 millió néző követte a nagydíjakat a szurkolói tribünökről.
A még nem éppen békeidőnek nevezhető 2021-ben is számos kis ország magas nézőszámot produkált. A magyar nagydíj tavaly például bekerült a TOP10 pálya közé helyszíni nézőszám tekintetében. Ugyanebben az évben több nagy sportesemény is volt a világon. Ezeket bár többen követték az F1-nél, a maga 1,55 milliárd TV-s nézettségével nem elhanyagolható sporteseményről beszélünk.
SZEKTOR I: VERSENYZŐK
FORMULA 1
A száguldó cirkusz története
A Formula 1 az autósportok királya. Versenyről versenyre több százezren látogatnak el személyesen, a TV készülékek előtt évente milliárdok követik feszülten a nagydíjakat.
Az elmúlt évtizedekben számos legendás versenyző hagyott örök nyomot a sport történetében. Kiemelkedő teljesítményükre a fiatal generáció példaként és kihívásként tekint.
A világ elsőszámú gyártói és autómárkái képviseltetik magukat a versenyeken. A konstruktőri garázsokban néhány milliméter vagy néhány fok dönthet a következő szezon végkimeneteléről.
A pályák sokszínűsége lenyűgöző. A nagymúltú európai körvonalak mellé egyre több modern vonalvezetésű pálya csatlakozik. Számos kanyar külön történetet mesél el, történelmi jelentőségű köröknek lehettünk szemtanúi.
Század, néha ezredmásodperceken múlik, hogy ki áll a dobogó legtetejére. Ez nemcsak körök megtételének pontosságára, hanem a boxutcában dolgozók maximális koncentrációjára is igaz.
Alcim1
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Alcim1
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Alcim1
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Alcim1
GYŐZELMEK
A Formula 1-ben kétségkívül a pilóták kapják a legnagyobb figyelmet. A legnagyobb sztárok mindig is óriási követőtáborral rendelkeztek, ez a jelenség a közösségi médiának köszönhetően még inkább jellemző napjainkban. Minden nagy korszaknak megvannak a maga legendái. A jelenből indulva gondoljunk például Max Verstappenre, Lewis Hamiltonra, Sebastian Vettelre vagy Fernando Alonsóra. A 2000-es évek elején ott volt a legendaként emlegetett Michael Schumacher, a 90-es években Nigel Mansell, Ayrton Senna vagy Alain Prost.

A pilóták teljesítményét számos módon össze lehet hasonlítani. Egyrészt megnézhetjük, hogy hányszor voltak világbajnokok, összeszámolhatjuk, hogy karrierjük során hány pontot szereztek – bár a pontrendszer számos módosulása miatt ezt nehezen lehet követni –, illetve kikalkulálható az is, hogy az összes versenyük hány százalékát nyerték meg. Megmérhető az is, hogy hányszor futották a leggyorsabb kört vagy indultak pole-pozícióból karrierjük során. Érdekes lehet az is, hogy egy-egy versenyszezon milyen szoros volt, azaz hogy a győztes és a második helyezett között mekkora volt a pontkülönbség.

De nemcsak ezek a tényezők befolyásolják a pilóták sikerességét. Nem mindegy az sem, hogy egy versenyévben hány versenyen kell részt venniük, hiszen a számos kontinensen átívelő versenysorozat az utazások miatt fizikailag is megterhelő lehet. Az is nagyon fontos, hogy milyen autóban ülnek. Mint minden sportágban, vannak nagyobb erőforrásokkal rendelkező csapatok, bár a Formula 1-ben 2021-től maximalizálták a csapatköltéseket, a nagy istállók korábbi, több pénzből szerzett előnye nem fog egyhamar elveszni.
Alcim1
SZEKTOR II: CSAPATOK
CSAPATGYŐZELMEK
„A futamokat a pályán nyerik. A világbajnokságokat a gyárban.” – írta 2019-ben a Mercedes csapat. Fentebb már néhány ábrán kitűnt, hogy egy pilóta eredményességéhez nagy mértékben hozzájárul az is, hogy melyik csapat színeiben versenyzik. A Formula 1 rendezői is hamar felfigyeltek a jelenségre, így már a legelső futamot követő nyolcadik szezon előtt, 1958-ban bevezették a konstruktőri világbajnoki címet. A csapatbajnokság lehetővé teszi, hogy a pilóták egyéni sikerei mellett díjazzák a gyártók évről-évre nyújtott teljesítményét is, mely jóval a szezon kezdete előtt, az autók megtervezésével kezdődik.

A Formula 1 történetében a kezdetektől fogva jellemző volt, de az idő előrehaladtával egyre inkább jellemzőbb lett, hogy néhány kiemelkedő csapat dominálja a mezőnyt, akár évtizedekig is. Történelmi istállónak tekinthető ilyen szempontból a Ferrari. A csapat a kezdektől, 1958-tól fogva stabilan hozza az összes megszerezhető pontszám 20-30%-át. Konstruktőri pontok szempontjából a 70-es évektől fontos csapat még a McLaren, a 80-as évektől a Williams és a 2010-es évektől a Mercedes. 2022-ben ez a négy istálló vitte el a konstruktőri pontok több mint 92%-át.

A lenti ábrán ez látható. A gombok segítségével változtatható, hogy a megszerzett pontokat az összes megszerezhető pont százalékos arányában vagy abszolút értékben mutassa-e a diagram. A legördülő menü segítségével szűrhető az adott évben megszerezhető pontokra és az összes évet összegző, kumulatív pontszámra is.
Az ábráról leolvasható, hogy egy adott évtizedben melyik csapat vitte el a legtöbb konstruktőri világbajnoki címet. A 2010-es évek első négy évében például a Red Bull nyert, az utána következő hat évet zsinórban a Mercedes nyerte. A 70-es években a Lotus, a 80-as években a McLaren Mercedes és a Williams Ford, a 90-es években a Williams Renault nyerte a legtöbb világbajnoki címet. A függőleges tengelyen az évtized, a vízszintes tengelyen az adott évtizeden belüli év található.
SZEKTOR III: PÁLYÁK
BOXUTCA
Alcim1
2022-ben 73. alkalommal rendezik meg a Formula 1 világbajnokságot, melyet 22 versenypályán tartanak. Anyagunk elkészültéig az idény fele már lement, július 31-én pedig 37. alkalommal fogják megtartani a magyar nagydíjat a Hungaroringen, ami az évad 13. versenye. Sajnálatos hír egyúttal, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel bejelentette viszavonulását, ő a jövő évi világbajnokságon már nem fog részt venni. "A mai nap nem a búcsúzásról szól, sokkal inkább arról, hogy köszönetet mondjak. Köszönetet mondjak mindenkinek, köztük a rajongóknak: az ő szenvedélyes támogatásuk nélkül a Forma-1 sem létezne." Köszönünk mindent, Sebastian!

Alább böngészhető a 2022-es versenynaptár.
MÓDSZERTAN
A diagramok alapját a Kaggle-ön közzétett Formula 1-es adatbázis, a Formula 1 hivatalos oldalán megtalálható archívum és a Wikipédia egyes releváns szócikkei adják. Az pályák körvonalait az Open Street Map datbázisából töltöttük le: egyes pályáknál található külön "raceway" réteg az OSM-ben, viszont a régebbi pályák egy része (az utcai pályák és a már nem létező pályák) esetében az utcahálózat alapján alkottuk meg a pálya útvonalát. Az exportált geojson fájlokat egy online oldalon SVG formátummá konvertáltuk, amit már lehetett grafikus szerkesztőben (Adobe Illustrator, Figma) szerkeszteni. A pályák animálásához a Polymorph Javascript könyvtárat használtuk. A 2022-ben használt pályákhoz készített animációk ugyanerre a módszerre épülnek, viszont ott a környezeti elemek is kijelölésre kerültek. A pályaanimációhoz a GSAP Javascript könyvtárat használtuk, az egyes elemek (pálya, útvonalak, bukóterek, versenyautók) Figmában készültek.
FORRÁSOK, ALKALMAZÁSOK
Kaggle, Formula 1 archívum, DHL, Wikipedia, Open Street Map, F1 Car Vectors by Vecteezy, Typeface

Adobe Illustrator, Adobe Photoshop, Aspose GeoJSON to SVG, Figma, Flourish.studio, GSAP, Just Animate JS, Polymorph, R Studio, QGIS
Szabó Krisztián – Szász Gergő

4

pp

pp2

cc

bb

d

c
c2
c3
c4
c5
c6
c7
aa
bb
cc
23
23a

Az ábra az adott pályán futott F1-es versenyek kumulatív számát mutatja. Minél pirosabb a pálya színe 2022-ben, annál több futamot rendeztek meg rajta. Egyes Formula 1-es pályák múltja a kezdetekig visszanyúl. A monzai, a monacói, a silverstone-i és a spa-i körök 1950-től kezdve néhány év kihagyással minden szezonban képviseltették magukat.
2
4
5
6
7
8
8
8
8
8
8
8