Mennyibe is került a lombkorona sétány valójában?
Az Átlátszó virtuális túrája Nyírmártonfalva legismertebb látványosságáról
Szabó Krisztián, Zsilák Szilvia
HU, EN

Nyírmártonfalva 16 kilométerre fekszik a magyar-román határtól, Budapesttől pedig 260 kilométerre. Közel három órás autóút, ha valaki a fővárosból meg szeretné látogatni Filemon Mihály, a helyi polgármester elhíresült beruházását. A látványosságot ezért az internet erejével mindenkihez eljuttatjuk: ebben a cikkben virtuális sétára invitáljuk olvasóinkat. Járjuk be közösen a nyírmártonfalvai lombkorona ösvényt!

A digitális barangolás közben bemutatjuk, hogy a beruházás egyes elemei mennyibe kerültek az uniós adófizetőknek. Az ugyan eddig is ismert volt, hogy a Széchenyi 2020 Vidékfejlesztési Program pályázatán Filemon Mihály bruttó 64 millió forint uniós támogatást kapott, melyhez a polgármester bruttó 16 millió forint önerőt is hozzátett. A március 23-án megjelent cikkünk után Filemon beperelte az Átlátszót, mert nem tettünk eleget helyreigazítási kérelmének, majd május 12-én elsőfokon ezt a pert elvesztette. Annak igazolása végett, hogy az eredeti terveken milyen hosszú is valójában az általa építtetett lombkorona sétány, a polgármester bizonyító dokumentumként használta a per során többek között a pályázat támogatói okiratát, és a nyertes ajánlattevő, a HCInternational Kft. (továbbiakban HCInternational) által kiállított részteljesítési számlákat. A bíróságnak elküldött dokumentumokat így akarva/akaratlanul az Átlátszóval is megosztották. Ezek a dokumentumok részletesen tartalmazzák, hogy a beruházás egyes építményeire mekkora költséget számítottak, a kivitelező mennyiért építette meg azokat. A tételes költségek tehát ezen, az Átlátszó által megszerzett dokumentumokból válnak először ismertté.

A beruházás során figyelemmel voltak a környéken túrázó biciklistákra, akik a polgármester magánterületén épített, bárki által látogatható, erdő nélküli erdőközjóléti beruházást szeretnék meglátogatni. A lombkorona sétány mellé tíz darab kerékpártámaszt építettek. Ez volt a beruházás legolcsóbb tétele, bruttó 189 230 forintba került.

A fiatalabb látogatóknak néhány játszótéri elem is telepítésre került: egy kéttornyos játékvár lengóhíddal (br. 1 239 139 Ft) és egy akadálypálya (br. 787 400 Ft). A természeti sportolásra, testedzésre vágyóknak is adott a lehetőség, az erdei állomás része egy kombinált fitneszsor (br. 662 686 Ft) és egy kombinált nyújtópad is (br. 683 895 Ft).

A megpihenni vágyó látogatók számára két, fedett építmény is rendelkezésre áll. Hasonló kinézetükkel ellentétben más funkciót töltenek be: a lombkorona ösvényről nézve a bal oldali, csúcsos tetőben végződő építmény egy 27 négyzetméteres tájház, míg a laposabb tetejű, padokat és asztalokat is magába foglaló, jobb oldali építmény egy 32 négyzetméteres védőház. A kinézetük mellett az áruk is hasonló: a tájház bruttó 2 742 184 forint, míg a védőház bruttó 2 840 609 forint volt.

A kivitelezésnél a látogatók hosszabb tartózkodására is felkészült a polgármester. A védőház és a tájház mögött négy tűzrakóhelyet (br. 789 178 Ft) is építtetett, melyek köré további padok kerültek (br. 1 194 308 Ft), így szabadtéri sütögetésre, vagy hidegebb hónapokban a tűz melletti melegedésre is alkalmas a helyszín.

Két illemhely is tartozik a lombkorona ösvényhez, bár ezek csupán nemrég, jóval a kivitelezési határidő után készültek el. A Vállalkozási szerződés szerint a HCInternationalnak 2022. december 9-re kellett volna befejeznie az építkezést. Ezzel szemben első látogatásunkkor, március 23-án még a a bódék üresek voltak, nem volt bennük WC. Ezt április 13-ra nagyjából orvosolták: "elhelyezték a pottyantós WC-t és a piszoárt is. Itt is van egy nagy csavar, ugyanis az illemhely ajtaja belülről nem, de kívülről zárható. Ráadásul a bódé dőlése miatt az ajtó be se csukódik, ennek köszönhetően viszont innen is lehet nézni a fákat, persze, miután megnőnek." – írtuk. Az illemhely darabjára bruttó 474 910 forint volt a keret.

A virtuális séta végén már csak a lombkorona ösvényről nem ejtettünk szót. Ez a 80 méter hosszú építmény vitte el a pályázati költségek 80 százalékát, a támogatói okirat szerint bruttó 64 434 714 forintba került, amiből az uniós támogatás bruttó 51,5 millió forint volt. Az árban a legnagyobb költség az ácsmunka volt, bruttó 26 347 016 forint, a lombkorona ösvény költségének 40 százaléka. Asztalosszerkezetek elhelyezésére bruttó 22 242 931 forint volt a keret, ajzatkészítésre, hideg- és melegburkolatok készítésére bruttó 13 279 366 forint, irtásra, föld- és sziklamunkálatokra, és síkalapozásra pedig bruttó 2 565 400 forint ment el. Bizonyos tételeknél az anyagköltséget is belekalkulálták az árba.

Az ár és a méretek ismeretében végre ki lehet számolni, hogy a teljesen értelmetlen, erdő nélküli lombkorona sétány métere pontosan bruttó 644 347 forintba került az uniós adófizetőknek. Tehát vigyázni kell mekkorát lépünk, mert egy nagyobb lépés (ami kb. 80 centiméter) már félmillió forintra jön ki.

Első látogatásunk után a polgármester a korábban kivágott erdő helyére új facsemetéket ültettetett, melyek most átlagosan két méter magasak. Ezek tíz év múlvára akár 10 méter magasra is megnőhetnek. Ekkora újra hű lesz nevéhez a lombkorona ösvény, és valódi lombokat nézhetünk az ösvényen átsétálva. A beruházást viszont csak öt évig köteles a polgármester fenntartani, ahhoz, hogy a kapott támogatást ne kelljen visszafizetnie. Ez után pedig, ha az ösvény az időjárási körülmények miatt el kezdene tönkremenni, vagy ha a fatákolmány nem bírná a katasztrófaturisták alatt a strapát, akár el is bonthatja, és újból teret adhat a sétány körül növekvő fáknak.

Filemon Mihály az Átlátszó elleni sajtóhelyreigazítási perhez számos dokumentumot benyújtott az általa sérelmesnek vélt állítások bizonyítására. A költségek legpontosabb, tételes listáját ezek közül a pályázat támogatói okirata tartalmazza, melyben nagyvonalúbb kategóriák mentén lettek meghatározva az egyes építmények ára. Ebből kiderül például, hogy a bruttó 64,5 millió forintra tervezett lombkorona ösvénynél csak az ácsmunkára bruttó 26,3 millió forint keret volt.

A HCInternationallal kötött vállalkozási szerződésben is szerepel ugyanaz a nettó 60 266 377 forintos vállalkozó díj (br. 76 487 499 Ft), ami a Közbeszerzési Hatóság oldalán is fel van tüntetve. A szerződés emellett leírja, hogy a vállalkozó a teljesítés során az építési munkák ellenértékéről 3 szakasz (a szerződés nettó ellenértékének 25 százalékát, 50 százalékát, 75 százalékát elérő teljesítésénél), valamint egy végszámlát nyújthat be. Ezeket a számlákat is beadványként nyújtotta be Filemon a bíróságra – legalábbis egy részüket. A megkapott dokumentumok többek között egy előlegszámlát, egy 25 százalékos teljesítési, és egy 50 százalékos teljesítési részszámlát tartalmaznak. A legutolsó számla – ami az 50 százalékos teljesítési részszámla helyesbítése volt – dátuma 2023. február 2., tehát elképzelhető, hogy a 75 százalékos részszámlát, és a végszámlát még Filemon se kapta meg az átfutási idő miatt.

A részszámlák számlarészletezői alapján kiderül, hogy milyen sorrendben építették az egyes elemeket. A tételes leírás alapján a lombkorona ösvény az 50 százalékos teljesítésig még nem volt teljesen kész: az ösvény járófelületét és a korlátokat nem említi egyik tétel sem, feltételezhetően az később került a helyére és később lett kiszámlázva. Viszont a beruházáshoz tartozó egyéb építmények már az építkezési munkálatok elején elkészültek, melyeknek a kivitelezési ára így teljes mértékig biztos.

A támogatói okiratban felsorolt építmények tételes költségei – erdei kirándulóhely építése: br. 5 987 009 Ft; tájház létesítése: br. 2 723 855 Ft; illemhely: br. 471 170 Ft; védőház: br. 2 807 975 Ft; lombkorona ösvény: br. 64 434 714 Ft – minden ponton nagyságrendileg megegyeznek a számlákon szereplő elemek összesített költségeivel. Ettől függetlenül észrevettünk néhány érdekességet. A számlák alapján az "erdei kirándulóhely építésének" megfelelő elemek összesített ára a számlák alapján bruttó 5 527 040 forint volt, ami bruttó 459 968 forinttal kevesebb a támogatói okiratban meghatározott összegtől. Emellett a támogatói okiratban egy darab illemhely kapott külön tételt a költségeknél, de ha az elkészült második illemhely árát hozzáadjuk az "erdei kirándulóhely építése" ponthoz, akkor ez a tétel is nagyságrendileg meg fog egyezni a támogatói okiratban leírt összeggel (br. 14 941 Ft eltéréssel).

Támogatott költségek listája a támogatói okiratban, részlet


A támogatói okirat leírja a műszaki szakmai eredményekben, hogy a kivitelezés részét kell képezze 4 darab erdei bútorgarnitúra és 4 darab pad. Hogyha a HCInternational kiállított számlákba nem számoljuk bele a padokról szóló számlát (bruttó 1 194 208 forint), akkor nincsen lényeges különbség a támogatói okiratban leírt költségek és a kiszámlázott költségek között: bruttó 76 424 723 forint a pályázati dokumentum szerint, míg a HCInternational vállalkozói díja bruttó 76 487 499 forint volt (br. 62 776 Ft különbözet). Ezt úgy is biztosan állíthatjuk, hogy a munka második feléről kiállított számlák nem ismertek számunkra; egyedül a lombkorona ösvény építéséről hiányzik néhány tételes számla, az összes többi építmény ára ismert: bruttó 12 059 653 forint. Ehhez ha hozzáadjuk a lombkorona ösvény támogatói okiratban foglalt árát (bruttó 64 434 714 Ft), akkor szinte forintra pontosan (br. 6867 forint eltéréssel) megkapjuk a HCInternational vállalkozói díját.

A kérdés tehát, hogy miből fizette Filemon Mihály a 4 darab ülőgarnitúrát és a 4 darab padot? Ez több szempontból is érdekes:

  • Először, a padok szerepelnek a pályázati leírásban, tehát a támogatás megszerzéséhez szükséges ezeknek a beszerzése.
  • Másodszor, a közbeszerzési értesítőben, amin már a HCInternational szerepel nyertes ajánlattevőként, a megbízás leírásában nem szerepelnek a padok, a bruttó 76 487 499 forintot a cég padok nélküli teljesítésért kapta.
  • Harmadszor, a padok a lombkorona sétánynál ott vannak, darabra annyi és olyan, amennyit és amilyet a támogatói okirat is felsorol.
  • Negyedszer pedig, mindezt ugyanaz a HCInternational számlázta ki Filemon Mihálynak, ami az építkezés többi részét elvégezte.


Mi azt tudjuk feltételezni, hogy a közbeszerzési kiírásból a polgármester kifelejtette a padokat, majd a kivitelezés során ezeknek a hiánya felmerült (közel egy évvel később, mint ahogy az előlegről a HCInternational benyújtotta a számlát), és a pályázati leírásnak eleget téve saját költségre megvette a hiányzó ülőalkalmatosságokat az amúgy is szerződésben lévő kivitelezőtől.

Számla az ülőgarnitúrákról és padokról


Az alábbi képen és ábrán, ahol csak tudtuk, a számlák alapján számított költségeket tüntettük fel. A támogatásoknál viszont az EU által 2021-ben jóváhagyott, és elszámolható pénzeket tüntetjük fel. A számlázott tételeknél jelentős drágulást nem találtunk a pályázathoz benyújtotthoz képest.


Filemon Mihályról, Nyírmártonfalva fideszes polgármesteréről elsőként hoztuk nyilvánosságra, hogy bruttó 64 millió forint uniós pénzből épített fák nélküli lombkorona sétányt. A támogatást magánszemélyként nyerte el 2021-ben. Az általa indított helyreigazítási per során lényegében azt szerette volna elérni, hogy leírjuk, nem kapott uniós pénzt a sétányra, ugyanis a megítélt támogatást csak a projekt befejezése után utalják át a számlájára. Érvelése szerint ő a cikk megírásának pillanatában egy nagylelkű ember volt, aki saját zsebéből finanszírozta meg a köznek a sétányt. A tárgyaláson, melyen Filemon nem jelent meg, a Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős döntésében mindenben vádpontban az Átlátszónak adott igazat.

Első fokon az Átlátszó kiütéses győzelmével végződött a lombkoronás sajtóper | atlatszo.hu

Márciusban mutattuk be a tarra vágott erdő helyén 60 millió forint uniós pénzből épült lombkorona ösvényt. Filemon Mihály, a bizarr installáció építtetője helyreigazításért perelt, a Fővárosi Törvényszék azonban első fokú, nem jogerős döntésében mindenben nekünk adott igazat: az Átlátszó a valóságnak megfelelően, kellő pontossággal tájékoztatta a nagyközönséget, a nyírmártonfalvai polgármester keresetét teljes egészében elutasította a bíróság.


A lombkorona sétány története még 2021-nél is korábban kezdődik, egészen 2017-ben, amikor kiírásra kerül az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztésére irányuló uniós pályázat. Alább röviden összefoglaltuk a nyírmártonfalvai lombkorona sétány körüli legfontosabb eseményeket.


A nyírmártonfalvai lombkorona sétány idővonala

Pályázati kiírás

Megjelenik az uniós pályázati kiírás, a cél az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztése.

2017. március 29.

Az első pályázó

A térség vezető fideszes politikusa, Tasó László magánszemélyként lombkorona sétánnyal pályázik. Kép forrása: Facebook / Tasó László

2018. január 1.

A második pályázó

Filemon Mihály agrárvállalkozó másnap nyújtja be a pályázatát, hogy a saját erdejébe ő is lombkorona sétányt építsen. Kép forrása: Google Earth, 2021

2018. január 2.

Választás

A fideszes Filemon Mihályt megválasztják Nyírmártonfalva polgármesterének. Kép forrása: Facebook / Filemon Mihály

2019. október

Két sétány a nyíradonyi politikusoknak

Nyíradonyban két lombkorona sétány épülhet: Tasó mellett ugyanazon a napon a megyei közgyűlés fideszes alelnöke, Tasi Sándor is elnyer bruttó 60 millió forintot. Kép forrása: Facebook / Tasó László

2021. január 29.

Elnyert támogatás

Nyírmártonfalván Filemon Mihály elnyeri a lombkorona sétányra a bruttó 64 millió forint támogatást. Kép forrása: Átlátszó

2021. május 20.

Közös kivitelező

Filemon Mihály és Tasó László ugyanazon a napon írja alá a szerződést ugyanazzal a kivitelezővel. Filemon szerint a pályázatoknak nincs semmi közük egymáshoz. Kép forrása: Átlátszó

2021. szeptember 27.

Erdőirtás Nyírmártonfalván

Tarra vágják a vágásérett erdőt Nyírmártonfalván, a polgármester szerint „valamiből finanszírozni kellett" a lombkorona sétányt. Kép forrása: Átlátszó

2022. június 1.- 2022.augusztus 31.

Félkész munkálatok

Lejár a nyírmártonfalvai kivitelezés határideje, a lombkorona sétány faszerkezete nincs lekezelve, a wc sincs kész. Kép forrása: Átlátszó

2022. december 9.

Botrány

Kirobban a lomb nélküli lombkorona sétány miatt a botrány, melyet Hadházy Ákos és az Átlátszó tárt fel. Kép forrása: Átlátszó

2023. március 23.

Első reakció

Megszólal a polgármester: „A beruházásnak nem volt feltétele, hogy erdő is legyen a lombösvény körül.” Kép forrása: Youtube / ATV

2023. március 24.

Vizsgálódik az unió

Hadházy és Donáth az OLAF-hoz (Európai Csalás Elleni Hivatal) fordul a lombkorona sétányok ügyében. Kép forrása: Facebook / Donáth Anna

2023. március 31.

Utólagos kifizetés

A Transparency International Magyarország az Integritás Hatósághoz fordul, ugyanis a támogatást majd csak utólag fizetik ki a polgármesternek. Kép forrása: transparency.hu

2023. április 6.

😂 😂 😂

„Le kéne venni a röhögős fejet” – egy szmájli miatt behívatja a közmunkást az irodájába a polgármester. Kép forrása: Youtube / Hadházy Ákos

2023. április 9.

Tűzoltás

A polgármester megpróbálja menteni a helyzetet, nem szeretné elbukni a támogatást, facsemetéket ültet a sétány köré. Kép forrása: Átlátszó

2023. április 12.

Magyarázhatatlan és védhetetlen

Tasi szerint valóban „magyarázhatatlan és védhetetlen”, hogy a faépítmény egy tarra vágott terület közepén áll. Kép forrása: HBMO

2023. április 13.

Perrel fenyeget

A polgármester támadásba lendül: minden lapot perrel fenyeget, akik szerinte nevetségessé tették őt. Kép forrása: Facebook / Filemon Mihály

2023. április 19.

Lazúr miatt lezár

Megpróbálja eltusolni a botrányt a polgármester: lekenik a lombkorona sétány faszerkezetét, ideiglenesen lezárják a sétányhoz vezető utat. Kép forrása: Youtube / Telex

2023. május 4.

Átlátszó 1:0 Filemon

Filemon elbukja első fokon az Átlátszó ellen indított sajtópert. Kép forrása: Átlátszó

2023. május 12.
Ahogy Filemon Mihály is megnyitotta a közjó érdekében a magánterületét az emberek számára, mi is elérhetővé tesszük a lombkorona sétány 3D modelljét. Úgy véljük, hogy a virtuális lombkorona sétány túra csak a kezdet. Programozáshoz értő olvasóinkat buzdítanánk arra, hogy használják ezt a modellt, készítsenek belőle további virtuálisan leképezett lombkorona sétányokat: legyen az egy kevésbé kötött, interaktívan irányítható túraszimulátor, lombkorona sétány építési manager szimulátor, belsőnézetes lövölde, vagy egyszerű videós animáció. Az elkészült alkotásokat az [email protected] e-mail címre várjuk.
Módszertan

A lombkorona sétány 3D modelljét a Blender, ingyenes és nyílt forráskódú 3D modellezési és animációs szoftver segítségével készítettük el, az általunk készített képek, videók és mérések alapján. A modell webes megjelenítéséhez és interaktív körbejárásához a three.js 3D Javascript könyvtárat alkalmaztuk, Sean Bradley részletes leírása alapján. További alkalmazások: Sublime Text, Adobe Photoshop, Flourish.studio, Microsoft Excel.