Magyarországon jelenleg több mint 2100 közterület (út, utca, tér, sétány, köz, stb.) viseli határon túli, egykor a Magyar Királysághoz tartozó település nevét (a felhasznált adatok korlátairól és hiányosságairól lásd az anyag végi módszertani leírást!). Ezeknek a közterületeknek egy kisebbik részét természetesen már Trianon előtt is ezekről a településekről nevezték el, ám többségüket a két világháború között, vagy a rendszerváltás után nevezték át róluk, illetve a települések bővülésekor, új lakóövezetek, telepek építésekor kapták a nevüket. Ebben az anyagban azt mutatjuk be interaktív térképeken és adatvizualizációkon, hogy mely határon túli településekről elnevezett köztereink hol vannak és milyen mintázatot rajzolnak ki. 

Négyszázötvenkét határon túli településről neveztek el magyarországi közterületet. A legtöbb utcát, teret Aradról (149) és Kolozsvárról (122) nevezték el, utánuk Kassa (118) és Pozsony (98) következik. Szerbiából Szabadka (46), Horvátországból Fiume (28), Ukrajnából Ungvár (26), Ausztriából pedig Kismarton (13) adta a legtöbb közterület-nevet. Az alábbi diagramon országonként tüntettük fel azokat a településeket, amelyekről egynél több magyarországi közterültetet neveztek el. Az országokra rákattintva külön láthatók az egyes országokon belüli sorrendek. 

 

Az alábbi kisebb ábrákon a legnépszerűbb településneveket lehet látni. A vonalak végpontjai az adott magyarországi település középpontjába mutatnak. Sűrűségükből látszódik Budapest dominanciája. A körök nagysága azt mutatja, hogy hány közterületet neveztek el róluk. 

Az alábbi interaktív, belenagyítható térképen egyben láthatja a köztereket és a határon túli településeket. A közterek és a települések országonként vannak színezve. A települések körnagysága azt mutatja, hogy hány közterület van róla elnevezve Magyarországon. A térképet az egérrel vagy a touchpaddel tudja irányítani.

Az alábbi kisebb országtérképeken egy egyszerűsített területi eloszlást láthat a határon túli településekről elnevezett közterületek sűrűségéről országonként. 

Néhány magyarországi várost, városrészt külön is kiemelünk. Érdemes megfigyelni Székesfehérvár és Budapest/Dél-Pest esetében a tömörüléseket. Székesfehérváron a Maroshegy és az Öreghegy kertváros-részek utcáit a Trianon után elcsatolt erdélyi és felvidéki településekről nevezték el. Budapesten a pestszentlőrinci Szemeretelep, Kispesten a Havanna lakótelep melletti kertvárosi rész, Pesterzsébeten pedig Kossuthfalva kertvárosának utcái az 1920-as évek közepétől kapták a nevüket az elcsatolt részek településeiről. Más városoknál felfedezhető a határmentiség, így Sopron és Szombathely esetében az amúgy viszonylag kevés burgenlandi településnevek dominálnak, míg Szeged déli részén a vajdaságiak. 

Módszertani megjegyzések

A teljes magyarországi utcahálózatot azok neveivel az Open Street Mapről vettük. Az Open Street Map utcaszintű adatbázisa nem teljes és nem is minden esetben pontos. A neveket összepárosítottuk az összes határon túli, egykori magyarországi település nevével, így ki tudtuk szűrni azokat a közterületeket, amelyekre nem volt szükségünk. Az adatbázis tisztításakor elhagytuk azokat az utcaneveket, amelyekben ugyan szerepelt a településnév, ám nem konkrétan arról lettek elnevezve. Ezek közé tartoznak a történelmi személyekről elnevezett közterületek, például a Radnóti utca, amit Radnóti Miklósról, vagy a Rókus utca amit Szent Rókusról neveztek el; azok a nevek, amelyek köznévként ismertek, mint az Almafa utca vagy a Szárcsa utca; vagy a magyar tájegységekről elnevezett utcák, mint az Almáspatak utca vagy a Rózsadomb utca. Az így kapott listából két térképet készítettünk. Az első térképen együtt mutattuk be a magyarországi utcákat a határon túli településekkel. A második térképen a határon túli településeket és azokat a magyar településeket kötöttük össze, ahol a közterületek találhatók. Amennyiben hibát, pontatlanságot talál, úgy írjon nekünk, igyekszünk javítani!

 

Update:

Bizonyos közterületnevek egyes variációi a korábbi automatizált szűrés során törlésre kerültek, míg mások a listában maradtak. Ide sorolható például az Aradi utca és Arad utca közötti különbség: az Aradi utca az első szűrés során a listában maradt, viszont az Arad utca törlésre került. Más utcanevek, mint például a Párkányi utca, annak ellenére kerültek törlésre, hogy határon túli településekről lettek elnevezve, emiatt ezek az utcák az első változatból teljesen hiányoztak. Ezt a kategóriát részben az olvasói visszajelzések alapján bővítettük ki. Végül voltak olyan utcanevek is, amelyeket annak ellenére, hogy határon túli településekről lettek elnevezve, nem kerültek a térképre, mivel hiányoztak az utcahálózatot tartalmazó adathalmazból. Ilyen például a székesfehérvári Mádéfalvi vagy Lázárfalvi köz.

Impresszum
Atlo037
Ötlet: Peter Murphy
Adatok forrása: Open Street Map
Adatgyűjtés, tisztítás: Szabó Krisztián, Adamik Zsuzsanna
Vizualizáció, grafika: Bátorfy Attila, Szabó Krisztián

További, Trianon-témájú anyagaink

Támogatási lehetőségek